[ ... inverted into singularity ... ]

 
bármely gondolat
amit magamról gondolok
legyen az öndicsérő
vagy lekicsinylő
az nem én vagyok

az egyszerűen egy gondolat

az igazság
arról ki vagyok
nem lehet egy gondolat
mert minden gondolatnak forrása vagyok

annak igazságát
aki vagyok
nem lehet megnevezni
vagy definiálni

leginkább
lélek
fény
isten
igazság
önvaló
tudatosság
egyetemes értelem
istenség
valóság

de mindezek képtelenek leírni az Igazság gyönyörűségét
teljességgel elégtelen leírásai
annak a végtelenségnek
aki valójában vagyok

bármivel is azonosítsam
magam
gyerek
felnőtt
anya
apa
idős ember
egészséges ember
rokkant ember
szenvedő ember
megvilágosodatlan ember
mindig mindezeken túl van
az igaz valóm

nem idegen tőlem

olyan közel van
hogy álmodni se merném
hogy az én vagyok

igaz valóm
aki vagyok
kívül áll minden fogalmi meghatározáson
legyen az bármennyire is tudatos
megvilágosodott
közismert
elfogadott

az
aki vagyok
független mindezektől

én már
szabad vagyok

de ami megakadályoz ennek a szabadságnak a felismerésében
az az önmagamról alkotott gondolataimhoz való ragaszkodásom

ez a gondolat nem akadályozza meg
hogy az legyek
aki vagyok
én
már
most
is
az
vagyok
csak elszigetel annak felismerésétől
hogy én ki is vagyok

arra bátorítom
engedje figyelmem belemerülni abba
ami mindig itt van
nyitottan várva az önfelismerésre

ki vagyok én??
valójában?

valami képzet lennék?
ami elmémben felmerül?

valami érzet lennék?
ami testemben merül fel?

valami érzelem volnék?
ami testemen s lelkemen áthalad?

olyasmi lennék?
amit valaki más mondott rólam?
hogy én az vagyok

vagy az ellenállás volnék?
azzal szemben
amit másvalaki mondott rólam?
hogy én vagyok az

ez néhány
a sok hibás azonosulás közül

mindezek az értelmezések
jönnek és mennek
megszületnek
aztán elhalnak

az igazság
aki vagyok
az nem jön
és nem megy

jelen van
a születés előtt
az élet alatt
és a halál után

annak felfedezése
hogy én ki vagyok
nemcsak lehetséges
hanem Isten adta jogom

bármely gondolat
hogy ez a felfedezés nem nekem való
nem jött el az ideje
nem vagyok méltó rá
nem állok rá készen
vagy az   hogy én már tudom ki vagyok
csak az elme trükkjei

itt az idő
hogy megvizsgáljam
ezt az 'én' gondolatot
és megnézzem
mennyire valóságos

e vizsgálódás során
megnyílik egy tudatos értelem
ami én magam vagyok
hogy végre felismerjem
önmagam

a legjelentőségteljesebb kérdés
melyet valaha is feltehetek magamnak
az az
hogy 'ki vagyok én?'

bizonyos értelemben az élet minden szakaszában ez az igazi kérdés

minden tevékenység - legyen az egyéni vagy kollektív - arra sarkall
hogy találjak egy - az elvárásoknak is megfelelő - azonosulási módot

jellemzően önigazoló választ keresek erre a kérdésre
és a meggyőződésemnek ellentmondó válaszok elől elmenekülök

amennyiben ez a kérdés egyszer határozottá válik
a kérdés nyomatéka és ereje a kutatást igaz válasz felé fordítja
amely nyitott
eleven
élő
és
belül egyre mélyülő

sikerben és kudarcban egyaránt volt részem

egy bizonyos fokon túl előbb-utóbb mindenki rájön
hogy az aki vagyok
bárhogyan is határozom meg magam
nem kielégítő

amíg ez a kérdés nincs igazán megválaszolva
mindig csak egy elterelő választ adva
addig vágyni fogom rá
hogy kiderítsem

mert nem számít
hogy mások hogyan határoznak meg engem
s jó szándékkal e vagy sem
és az is teljesen mindegy
hogy hogyan határozom meg önmagam
egyetlen értelmezés se fog maradandó bizonyossággal szolgálni

az a pillanat
melyben felismerem
hogy soha
egyik válasz sem lehet eléggé kielégítő
döntő fontosságú

gyakran tekintik ezt lelkileg éretté válás pillanatának

a lelki igazság pillanatának

ezen a ponton
tudatosan megvizsgálhatom
hogy ki is vagyok valójában

az
'én ki vagyok?'
kérdésnek az egyszerűsége és tömörsége lehullajtja az elmét
a személyes azonosulás gyökeréig
az alapvető feltételezésig
hogy én 'vagyok valaki'

ahelyett
hogy ezt a feltételezést automatikusan igaznak venném
megvizsgálhatom mélyebben

nem nehéz belátni
hogy ez a kiindulási gondolat
hogy 'valaki vagyok'
különféle stratégiákhoz vezethet és vezet
legyek egy jobb valaki
egy védettebb valaki
valaki
akinek jobb a szórakozása
nagyobb a kényelme
több az öröme
pénze
ereje
esze

de
amikor ezt az alapvető gondolatot megkérdőjelezem
az elme összetalálkozik önmagammal
kinek neve röviden csak 'én'  [ a szerk. ]
ki hamisan elkülönültnek látszott
attól
amit kerestem

nevezhetném ezt ön-kutatásnak

ezt a legalapvetőbb kérdést
hogy "ki vagyok én?"
szoktam a leginkább figyelmen kívül hagyni

napjaim legnagyobb részében azt mondogatom magamnak és másoknak
hogy egy igazán fontos valaki vagyok
vagy éppen hogy egy másoknál nem fontosabb valaki
valaki aki már elég nagy
valaki aki még csak kicsi
egy fiatal valaki
tehetséges valaki
tehetős valaki
öreg valaki
vagy pont hogy nem
de soha igazán meg nem kérdőjelezve az alapfeltevést

ki vagyok én mégis valójában?

honnan tudhatom?
biztosra
ez vagyok én

igaz ez?
valóban?!

ha figyelmemet arra a kérdésre irányítom
hogy 'ki vagyok én?'
lehet hogy látok egy személyt
kinek van arca és teste is

de ki az ki észleli ezt a személyt?

csak ez a test lennék?
egy eszköz?
csak egy tárgy?

vagy a tárgyakat észlelő tudat?

szerepek jönnek és mennek
szülő
gyerek
szerető
megcsalt
elhagyott
megvilágosodott
győztes
legyőzött

ezek azonosulások
jönnek
s mennek

a tudatosság
mely éber ezen azonosulásokra
mindig jelen van

az a téves azonosulás
hogy én
a tudatban megjelenő dolog vagyok
extrém örömhöz juttathat
vagy extrém fájdalmat okoz
és
ezzel a szenvedés végtelen ciklusaihoz vezet

amikor végre hajlandó vagyok abbahagyni a téves azonosulásokat
és közvetlenül
teljesen felfedezem
hogy én maga a tudat vagyok
aki értelmez
és nem ezek a múló értelmezések
akkor egyszer s mindenkorra vége
az ön-keresésnek

amikor a kérdést
' k i ? '
ártatlanul
tisztán
a forrásáig követem
hatalmas
és maradandó a felismerés
egyáltalán nincs
identitás

csak önmagam
meghatározhatatlan
határtalan felismerése
elválaszthatatlanul minden mástól

szabad vagyok

minden vagyok

meg nem szűnő vagyok

nem végződöm
nincsenek határaim

bármilyen
magamról alkotott elképzelés
bennem jelenik meg
és belém tér vissza

én
a tudat vagyok

és az öntudat
az tudatosság

minden önmeghatározást
ami ebben a pillanatban jelen van
hagyom elmenni
és megnézem mi marad

látom
hogy mi az
ami sosem születik
és sosem hal meg

érzem
a megkönnyebbülést
felszabadulva a kényszeres önmeghatározás terhe alól

magával ragad az élmény
a terhe nem valóságos

leírhatatlan az öröm
ami átjár engem

megpihenek igaz természetem végtelen békéjében
mielőtt bármely 'én' gondolat újra felbukkan

A szöveg alapjául » ez « az anyag szolgált. Az eredeti fordítás pedig » itt « található.

Az írás célja, hogy átadja az üresség  [ súnjata ]  legmagasztosabb tanítását. A csend nem azonos a csend elképzelésével. A béke összes elgondolása sem helyettesíthet békét. Kimondani szeretet  még nem szeretet. a mindentudás hatalmas üressége leírhatatlan.  mégis elmondom, amit szavakkal soha nem lehet elmondani

«       jön   ●   megy   ●   túllép   ●   átteszi magát rajta   ●   felébred   ●   égi áldás       »