[ ... inverted into singularity ... ]

 
bármely gondolat
amit magamról gondolok
legyen az öndicsérő
vagy lekicsinylő
az nem én vagyok

az egyszerűen egy gondolat

az igazság
arról ki vagyok
nem lehet egy gondolat
mert minden gondolatnak forrása vagyok

annak igazságát
aki vagyok
nem lehet megnevezni
vagy definiálni

leginkább
lélek
fény
isten
igazság
önvaló
tudatosság
egyetemes értelem
istenség
valóság

de mindezek képtelenek leírni az Igazság gyönyörűségét
teljességgel elégtelen leírásai
annak a végtelenségnek
aki valójában vagyok

bármivel is azonosítsam
magam
gyerek
felnőtt
anya
apa
idős ember
egészséges ember
rokkant ember
szenvedő ember
megvilágosodatlan ember
mindig mindezeken túl van
az igaz valóm

nem idegen tőlem

olyan közel van
hogy álmodni se merném
hogy az én vagyok

igaz valóm
aki vagyok
kívül áll minden fogalmi meghatározáson
legyen az bármennyire is tudatos
megvilágosodott
közismert
elfogadott

az
aki vagyok
független mindezektől

én már
szabad vagyok

de ami megakadályoz ennek a szabadságnak a felismerésében
az az önmagamról alkotott gondolataimhoz való ragaszkodásom

ez a gondolat nem akadályozza meg
hogy az legyek
aki vagyok
én
már
most
is
az
vagyok
csak elszigetel annak felismerésétől
hogy én ki is vagyok

arra bátorítom
engedje figyelmem belemerülni abba
ami mindig itt van
nyitottan várva az önfelismerésre

ki vagyok én??
valójában?

valami képzet lennék?
ami elmémben felmerül?

valami érzet lennék?
ami testemben merül fel?

valami érzelem volnék?
ami testemen s lelkemen áthalad?

olyasmi lennék?
amit valaki más mondott rólam?
hogy én az vagyok

vagy az ellenállás volnék?
azzal szemben
amit másvalaki mondott rólam?
hogy én vagyok az

ez néhány
a sok hibás azonosulás közül

mindezek az értelmezések
jönnek és mennek
megszületnek
aztán elhalnak

az igazság
aki vagyok
az nem jön
és nem megy

jelen van
a születés előtt
az élet alatt
és a halál után

annak felfedezése
hogy én ki vagyok
nemcsak lehetséges
hanem Isten adta jogom

bármely gondolat
hogy ez a felfedezés nem nekem való
nem jött el az ideje
nem vagyok méltó rá
nem állok rá készen
vagy az   hogy én már tudom ki vagyok
csak az elme trükkjei

itt az idő
hogy megvizsgáljam
ezt az 'én' gondolatot
és megnézzem
mennyire valóságos

e vizsgálódás során
megnyílik egy tudatos értelem
ami én magam vagyok
hogy végre felismerjem
önmagam

a legjelentőségteljesebb kérdés
melyet valaha is feltehetek magamnak
az az
hogy 'ki vagyok én?'

bizonyos értelemben az élet minden szakaszában ez az igazi kérdés

minden tevékenység - legyen az egyéni vagy kollektív - arra sarkall
hogy találjak egy - az elvárásoknak is megfelelő - azonosulási módot

jellemzően önigazoló választ keresek erre a kérdésre
és a meggyőződésemnek ellentmondó válaszok elől elmenekülök

amennyiben ez a kérdés egyszer határozottá válik
a kérdés nyomatéka és ereje a kutatást igaz válasz felé fordítja
amely nyitott
eleven
élő
és
belül egyre mélyülő

sikerben és kudarcban egyaránt volt részem

egy bizonyos fokon túl előbb-utóbb mindenki rájön
hogy az aki vagyok
bárhogyan is határozom meg magam
nem kielégítő

amíg ez a kérdés nincs igazán megválaszolva
mindig csak egy elterelő választ adva
addig vágyni fogom rá
hogy kiderítsem

mert nem számít
hogy mások hogyan határoznak meg engem
s jó szándékkal e vagy sem
és az is teljesen mindegy
hogy hogyan határozom meg önmagam
egyetlen értelmezés se fog maradandó bizonyossággal szolgálni

az a pillanat
melyben felismerem
hogy soha
egyik válasz sem lehet eléggé kielégítő
döntő fontosságú

gyakran tekintik ezt lelkileg éretté válás pillanatának

a lelki igazság pillanatának

ezen a ponton
tudatosan megvizsgálhatom
hogy ki is vagyok valójában

az
'én ki vagyok?'
kérdésnek az egyszerűsége és tömörsége lehullajtja az elmét
a személyes azonosulás gyökeréig
az alapvető feltételezésig
hogy én 'vagyok valaki'

ahelyett
hogy ezt a feltételezést automatikusan igaznak venném
megvizsgálhatom mélyebben

nem nehéz belátni
hogy ez a kiindulási gondolat
hogy 'valaki vagyok'
különféle stratégiákhoz vezethet és vezet
legyek egy jobb valaki
egy védettebb valaki
valaki
akinek jobb a szórakozása
nagyobb a kényelme
több az öröme
pénze
ereje
esze

de
amikor ezt az alapvető gondolatot megkérdőjelezem
az elme összetalálkozik önmagammal
kinek neve röviden csak 'én'  [ a szerk. ]
ki hamisan elkülönültnek látszott
attól
amit kerestem

nevezhetném ezt ön-kutatásnak

ezt a legalapvetőbb kérdést
hogy "ki vagyok én?"
szoktam a leginkább figyelmen kívül hagyni

napjaim legnagyobb részében azt mondogatom magamnak és másoknak
hogy egy igazán fontos valaki vagyok
vagy éppen hogy egy másoknál nem fontosabb valaki
valaki aki már elég nagy
valaki aki még csak kicsi
egy fiatal valaki
tehetséges valaki
tehetős valaki
öreg valaki
vagy pont hogy nem
de soha igazán meg nem kérdőjelezve az alapfeltevést

ki vagyok én mégis valójában?

honnan tudhatom?
biztosra
ez vagyok én

igaz ez?
valóban?!

ha figyelmemet arra a kérdésre irányítom
hogy 'ki vagyok én?'
lehet hogy látok egy személyt
kinek van arca és teste is

de ki az ki észleli ezt a személyt?

csak ez a test lennék?
egy eszköz?
csak egy tárgy?

vagy a tárgyakat észlelő tudat?

szerepek jönnek és mennek
szülő
gyerek
szerető
megcsalt
elhagyott
megvilágosodott
győztes
legyőzött

ezek azonosulások
jönnek
s mennek

a tudatosság
mely éber ezen azonosulásokra
mindig jelen van

az a téves azonosulás
hogy én
a tudatban megjelenő dolog vagyok
extrém örömhöz juttathat
vagy extrém fájdalmat okoz
és
ezzel a szenvedés végtelen ciklusaihoz vezet

amikor végre hajlandó vagyok abbahagyni a téves azonosulásokat
és közvetlenül
teljesen felfedezem
hogy én maga a tudat vagyok
aki értelmez
és nem ezek a múló értelmezések
akkor egyszer s mindenkorra vége
az ön-keresésnek

amikor a kérdést
' k i ? '
ártatlanul
tisztán
a forrásáig követem
hatalmas
és maradandó a felismerés
egyáltalán nincs
identitás

csak önmagam
meghatározhatatlan
határtalan felismerése
elválaszthatatlanul minden mástól

szabad vagyok

minden vagyok

meg nem szűnő vagyok

nem végződöm
nincsenek határaim

bármilyen
magamról alkotott elképzelés
bennem jelenik meg
és belém tér vissza

én
a tudat vagyok

és az öntudat
az tudatosság

minden önmeghatározást
ami ebben a pillanatban jelen van
hagyom elmenni
és megnézem mi marad

látom
hogy mi az
ami sosem születik
és sosem hal meg

érzem
a megkönnyebbülést
felszabadulva a kényszeres önmeghatározás terhe alól

magával ragad az élmény
a terhe nem valóságos

leírhatatlan az öröm
ami átjár engem

megpihenek igaz természetem végtelen békéjében
mielőtt bármely 'én' gondolat újra felbukkan

A szöveg alapjául » ez « az anyag szolgált. Az eredeti fordítás pedig » itt « található.

Az írás célja, hogy átadja az üresség  [ súnjata ]  legmagasztosabb tanítását. A csend nem azonos a csend elképzelésével. A béke összes elgondolása sem helyettesíthet békét. Kimondani szeretet  még nem szeretet. a mindentudás hatalmas üressége leírhatatlan.  mégis elmondom, amit szavakkal soha nem lehet elmondani

«       jön   ●   megy   ●   túllép   ●   átteszi magát rajta   ●   felébred   ●   égi áldás       »

Emlékszem, nem is olyan rég, mikor még kamaszként magunkban vívódtunk. És érzelmektől vagy éppen indulatoktól túlfűtötten; bizony nem egyszer megégettük magunkat...

Majd gyerekként átadva magunkat a játék örömének, önfeledten játszottunk öntudatlanul. És mindenről megfeledkezve harcoltunk a téren, ha valaki elvette játékunk...

Most egészen kicsi gyerekek vagyunk. Ezért rácsos kiságyba tesznek. mert mi mászunk, és fel is állunk. Minket minden érdekel. De kiköpjük azt, amivel meg akarnak etetni bennünket...

Azonban hamarosan csecsemőkorba lépünk. Magához emel minket anyánk, s úgy táplál. És felvesz minket apánk, ki fontos dolgokról beszél nekünk. amiből semmit nem értünk. Majd bölcsőbe tesznek, s már hallom is dúdolnak valamit halkan.

És akkor - egyszer csak - megszületünk. Itt hagyjuk ezt az életet, s mindazt mi most fontos nekünk. és Isten útjára lépünk. Ahol testet ölt a gondolat, valósággá válik az akarat, s teret nyer a szándék. És egy akarat van csak, mely isteni, az isteni szándék szerint.

Meglátjuk a hasonlóságot mindenben - mert minden benne van, mindenben - ezáltal a hasonlóságra építünk. így egymást építjük. amíg össze nem érünk. Majd egyesülünk egymással, mert értjük egymást. S mindent érzünk is a világon, és átérzünk, így összeolvadunk a mindenséggel. A mindenség önmagunk. Ekkor eggyek leszünk. eggyek leszünk mindennel. A minden leszünk. eggyek leszünk Istennel. Mi magunk is Istenek leszünk. Az Isten leszünk. Egységben, egyetértésben, harmóniában.

Mindenhol vagyunk. mindig. A minden mi vagyunk. Most tér és idő felett létezünk. ezért itt időtlenül időzhetnénk bármeddig, s bármit megtehetnénk amit arra érdemesnek tartunk. Mindenről tudunk, ami van. S ami van, arról tudunk mindent. Azonban előbb-utóbb felmerül bennünk egy kérdés, hogy hát ez minden? akkor ennyi volna? Mert semmit sem tudunk arról, ami nincs...  Mindenki életében eljön egyszer a pont, mikor megkérdőjelezi m̶e̶s̶t̶e̶r̶é̶t̶  önmagát. S mivel választ adni mi magunk sem tudunk, így alászállunk, hogy kifejthessük. s kifejezhessük magunk.

Mert még csak Istengyerekek vagyunk. Így hát elindulunk egy úton, és Istentől némileg eltávolodunk. Habár Isten mindenhol ott van, és bennünk van. így őhozzá - bárhol is legyünk - bármikor visszatérhetünk. avagy visszatérhetnénk. Mégis van úgy néha, hogy túl messzire megyünk. és eltévedünk. Oly távol, oly messze érezzük őt magunktól. Már azt sem tudjuk, hogyan jutottunk el idáig. S úgy érezzük - bármit is teszünk - tőle csak egyre távolabb kerülünk. De a hiányát nem tudjuk tovább elviselni. és ebbe belehalunk.

Ekkor meghalunk. és öregemberré válunk. s az élet útjára lépünk. Szembesülünk önmagunkkal, gondolatainkkal, tetteinkkel. valamint hibáinkkal és hiányosságainkkal is. és mindezek következményeivel. Ugyanakkor felismerhetjük, hogy mindaz amivé lettünk önmagunk idéztük elő, s teremtettük meg a lehetőségét, miáltal azzá váltunk, akik vagyunk. És ezen a tényen erényeink, érdemeink és jellemünk se változtat. mert mégiscsak vagyunk, akik vagyunk. S azok vagyunk, akik lettünk.

Mi hoztuk meg a döntést, hogy elindulunk. és mi indultunk el. Mi léptünk erre az útra, és mi nem fordultunk vissza. Eldöntöttük azt is mire gondoljunk, és arra gondoltunk amit eldöntöttünk. Meg azt is, mire irányuljon a figyelmünk. meg hogy mire nem figyelünk. És figyeltünk amire akartunk, s akartuk amit figyeltünk. Azt tettük, amit tenni kívántunk. de nem kívántuk volna, amit műveltünk. Bár folyamatosan figyelmeztettek minket az érzéseink, de azokra sem figyeltünk.

Az érzés azt jelenti, nincs más. csak mi magunk. Ha egyszer minden vagyunk. És mi mégis úgy látjuk; vannak mások. És mi máris csak magunk maradtunk. Mert a mások mi nem vagyunk. Így hát nem is vagyunk. Csak közben felnőttek lettünk.

Azonban ez semmit sem számít, csak az mi magunk milyenek vagyunk. igazából. Mi az mit mi legbelül őszintén gondolunk. S hogy annak ellenére? vagy éppen azért?...  amit mások mondanak vagy gondolnak; nincs jelentősége. A mások csak kifogás. A többi meg terelés.

Amit teszünk mi tesszük, s amit nem teszünk azt mi nem tesszük. Ennyi az egész. Csak ez számít. és ez minden. Teljesen mindegy kire hárítunk. Az is mindegy mivel takaródzunk. A felelősség a miénk. és csak a miénk.

Hiába ugatnak a kutyák. Lehetőség mindig van. Nem adják, de venni se lehet. Az idő nem szalad. S mindig arra van, amire fordítjuk. Pont ez benne a jó. Végső soron erre megy ki minden játék. Ki a hunyó.

Mégis merengünk néha. Hatással vagyunk magunkra. És magunkat megpillantva eszmélünk a világra. Világ az van. de mi is vagyunk. És világunk olyan, amilyenek mi vagyunk.

A látásban akadályoz minket önmagunk. az akivé lettünk, akik vagyunk. Így hát feledünk, elfelejtjük kik vagyunk. Először fedjük, majd fedezzük magunk.

Nem emlékszünk, mert emlékeink ellentmondanak nekünk. Arról nem tudunk, amiről nem akarunk. De amit tudunk se tudjuk igazán, csak úgy valahogyan. vélekedünk.

Nem vagyunk akik lehetnénk, mert vagyunk akik lehetünk. Ha emlékeznénk, mindent megtennénk. ugyanúgy újra. Így viszont, nem tudjuk mit kell elkerülni. de azt se, mit mutat az óra.

Azonban valamilyen érthetetlen oknál fogva nem fog rajtunk idő vasfoga. Időről időre megújulunk, s az idő előrehaladtával megfiatalodunk, és hihetetlen módon de egyre fiatalabbakká válunk.

Teljességgel megifjodunk. Míg egészen fiatalok nem leszünk. s a végén újjászületünk

Újjászületünk gondolatban
             gondolatainkból szavak lesznek

Újjászületünk szavakban
             szavainkból tettek lesznek

Újjászületünk tettekben
             tetteinkből szokások lesznek

Újjászületünk szokásokban
             szokásaink formálják a jellemet

Újjászületünk jellemben
             jellemünk mutatja meg önmagunk

Újjászületünk  'nmag 'nban
             ekkor már tenmagunk írjuk sorunk

S újjászületünk ebben a sorban

             mi mindannyian

a negyedikről meg,...   hna mindegy is

Az  :érem:  lehet akár régi vagy új, többnyire
kisméretű (hogy k̶ö̶n̶n̶y̶ű̶ l̶e̶g̶y̶e̶n̶ e̶l̶h̶a̶g̶y̶n̶i̶  a zsebemben is jól elférjen),
közel kör alakú (hogy m̶e̶s̶s̶z̶i̶r̶e̶ g̶u̶r̶u̶l̶j̶o̶n̶  ne akadjon meg semmiben),
és praktikus okokból lapos fémtárgy. Azonban...

... illetve pontosan ezen okból kifolyólag, két oldala van.

Namármost ez elég sokmindent jelenthet, mármint képletesen értve, sok mindent meg nem. Először is szimbolikusan reprezentálhatja a mindenkori szembenállást. a feleket. Ha az egyik oldalt nézem, nincs rálátásom a másik oldalra. Nézek másokat, és mások néznek engem, de nem látom magam úgy, ahogy mások látnak engem. Kölcsönösen egymás ellentét oldalán helyezkedünk el. Nincs olyan 'érme', melynek csak egy oldala lenne. A kettő együtt alkot egy egészet. Egészítik egymást. Nincs egyik a másik nélkül. Van egyik, tehát van másik is. Az ellentétek ellentét párokat alkotnak. A párok teljessé teszik egymást.  egészen.

A páros egyik tagja idētlen idēk óta - Isten tudja pontosan mióta - egészen pontosan Ádám Éva óta száműzetve van. Mindig csak a szépet akarom látni /mutatni/, mindig csak a szépet akarom hallani /mondani/, csakis kizárólag nagyon jól akarom magam érezni. Jól akarok teljesíteni. Jól akarok viselkedni. Jó színben akarok látszani. Jól akarok játszani. Mert nem szabad rosszalkodni. Nem szabad veszíteni. Nem szabad sírni. Nem szabad szabadkozni. Semmit sem szabad, mert minden kötelező.       tehát nincs szabadság...

Mert mi a szabadság? ...   szabad azt jelenti; megengedem. Megengedem magamnak, hogy úgy érezzem magam, ahogyan éppen érzem magam. Függetlenül attól, hogy éppen hogyan érzem magam. Szabad rosszul éreznem magam. Igen, nagyon is szabad. sőt... De ez még nem jelenti azt, ne lehetne magam érezni jól. Ha nem engedem meg magamnak, hogy azt érezzem amit érzek - legyen az jó vagy rossz - azzal letagadok magamból egy darabot. Rosszul leszek az egésztől. Ha megtagadom a 'rosszat', nem leszek jobb. Ha megtagadom a 'jót', nem lesz jobb a rossz. Az érzést átélni kell. Megadom magam. Lehetek dühös, irigy, lehangolt, önző stb. Mint ahogy lehetek hálás, szeretettel teli, felhangolt, önzetlen is. Legalábbis érezhetem magam így. Persze nem muszály beleragadni, ha nem akarok. és tombolni sem kell feltétlenül. Ha megértettem amit átadni kívánt, az érzés távozik. Megy ami maradt, és marad ami jön.

Az érem egyik oldalán az áll,
                                                             hogy meg van írva...

A másik oldalán viszont az van rajzolva,
                                                                                   hogy nincsen megírva

Lehet számtalan hely, ami szebb és jobb a mi Földünknél.
Lehet létezik Ő is, aki többre képes az embernél.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
máskor megriaszt egy álom,
hogy a ʜᴀɴɢ,   hogy a ᴄѕᴇɴᴅ,
hogy a ғᴇ́ɴʏ,   hogy a ᴛűᴢ,
már nem vigyáz e cseppnyi ғӧʟᴅʀᴇ,
s el kell mennünk mindörökre.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország, hogy láss csodát egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem.
Hallom hangjait, és el nem érem.
ott a tenger,

itt az én hajóm.

Hát itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értünk még.
Néha könnyebb lenne elmenekülni, tiszta fénybe merülni.
De a jel ami szól,
de a hang ami hív,
még nem mond semmit meddig érek.
S lesz-e út, hogy visszatérjek?

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország, hogy láss csodát egy életen át.
Nézem tisztaságát, mégsem értem.
Hallom hangjait, de el nem érem.
ott a tenger,

itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom,
nekem itt vannak álmaim…

/Sztevanovity Dusán/

Megtaláltad amit kerestél. Mert amit kerestél, az mindig is a tiéd volt. Nem volt soha másé. És nem is vette el soha senki. Bár elfeledted, hogy a tiéd. És azt is, hogy volt egyáltalán. De ettől még nem szűnt meg létezni. Csendben létezett tovább. és türelmesen várta, hogy újra felfedezd. 

~ ~ ~

Elhitettem magammal, hogy nem lehet. Elfogadtam azt is, nem szabad.
Mások mondták meg nekem mit lehet, mások diktálták mit szabad.
Mély álomba szenderültem, de az álmot mások álmodták helyettem.

S én táncoltam, ahogy fütyültek. Daloltam, ha kérték. Ha nem daloltam követelték. Parancsszóra keltem, s úgy is feküdtem. Tettem, amit 'kellett'. Akkor is, ha nem akartam, ha nem szerettem. Még akkor is, ha közben belehaltam. Mert nem tudtam. hogy mindezt Én akartam.

Pedig végig én akartam. Pont így. pont eképpen. pont mostanra. Én terveztem saját magamnak. Minden apró részletét gondosan előre. Én voltam aki elvállalta. más nem is vállalhatta volna. És játszani is én játszottam. egy égi dallamot földi húrokon. E sorokat is magamnak írom. A gondolatokat magamnak gondolom. S a gondom - ha van is - csak úgy magamnak gondom. A szó elszáll, az írás elkopik. de a gondolat az, ami megmarad. Mert mit ér szó, ha nem hallja fül. Mit ér írás, ha nem olvassa szem. Viszont ha jön gondolat, lehet-e nem arra gondolni?

Hosszú utat járt be az idő. S az út lefelé vezetett. De nem azért, mert nem tudtuk merre van felfelé. Hanem mert nem tudtuk mi van lent. Hát ami fent van, az van lent. Magasságokba mélységeken keresztül vezet az út. Minél mélyebben tudsz merülni, annál magasabban tudsz repülni. Rezzenéstelen arccal tükröt tart a jelen. Mi most a kút fenekén vagyunk. Innen már csak felfelé lehet menni. De a feneketlen kútból nem lehet csak úgy 'felmenni'. Több úton is haladhatunk, egyik sem éppen könnyű. Létra a gondolat, érzés az iránytű. Az idő csupán illúzió, távolságok nincsenek. Minden itt van egy helyen. Térben és időben.

~ ~ ~

Eljött az idő.
Ami titok volt, nem titok többé. Mindenre fény derül. Immár minden látható. Minden tudás tudható. Semmi sem titkolható. Felsejlik a valós világ. Megmutatja maga magát. saját magának önmagát. Elrejteni nem lehet, magamat sem rejthetem. Ki ki olyan, amilyen. Vállalom önmagam. S ha nem tetszik a tükörkép, attól még a tükör kép. Bár volt hogy sok darabra tört, vagy csak megdőlt. De ki tükörképét is tudja szeretni, az önmagát szereti. mert másokat sem szerethetek másként, csak úgy miként magamat szeretem. Magamnak mondom; élj úgy, hogy méltó lehess önmagad szeretetére. Az ősök és az utódok közt pont félúton.

Aminek időt szentelek, annak teret is engedek. S a tér időt teremt. Az idő pedig teret. A rend helyreáll. Aki elvette, elveszti. Amit elvettem, elvesztem. Kitől elvették, visszakapja. Amit elvettek, visszakapom. Elfoglalja dicső helyét a harmónia. Igaz értékek, igaz emberek. valóság. jelenség. jelen levőség. Visszatér az egyensúly. a világ, az ember, és a természet közé. Összhangba kerül a külső és a belső világ. Minden él, s az élet élni akar. A kapcsolat újralétesül élő és élő között. Bármiféle negatív megkülönböztetés hiábavaló. Aki ezt elfogadni nem tudja, az Önmaga ellensége, és ezzel Önmagát pusztítja. Az Univerzumban mindenki barátᴏᴍ, s még azon kívül is.

Minden relatív. minden szubjektív. minden nézőpont kérdése. A megfigyelőtől függ minden. észlelés. Szemlélőtől függetlenül objektív valóság önmagában véve nem létezik. (illetve nem lehet kijelenteni, hogy létezik) Minden észlelő egyénileg észlel. és nincs az Univerzumban egy kitüntetett pont, origó, viszonyítási alap, vagy erkölcsi minta és tudati mérce, mely mind felett állna, s melyhez mérni vagy hasonlítani lehetne. Tehát a valóság sosem függetleníthető annak megfigyelőjétől. megfigyelő nélkül pedig nincs megfigyelés. Ígyhát teljesen 'objektíven' nem állapítható meg semmi. Sem az hogy  » létezik «,  de az sem hogy  » nem létezik «.  Legjobb esetben is csak annyit mondhatnék  » létezhet «,  és ez minden.

minden létező nevében
   az Univerzum szeretete
     az Univerzum bölcsessége
       az Univerzum tudása
Itt van, bennünk van, s benne vagyunk.